°°°

2010. augusztus 7., szombat

Randy Gage szigete, azaz hogyan alakul ki a Jólét a semmiből (3/4)



Folytassuk hát 4 részes történetünket...

(Az előző részt itt találod meg)

Következzen a 3. rész...




Összehívnak hát egy városi gyűlést és szavazással eldöntik, hogy kell egy kormány, aki irányítja a folyamatokat. El is indul egy párt, „Az egyenlőség szervezete” néven, amit a nép meg is választ 18:2 arányban. A város első kormánya azonnal elkezdi a munkát „a mindenkinek legyen jó” névre keresztelt programjával. Természetesen ezt csak apparátussal tudja megcsinálni, amelyet fizetnie is kell. Az apparátus intézi az ivóvíz rendszert, a halászhajók bérbeadását, a városháza tisztítását, stb.

Hogy ezeket mind fizetni tudja jelentős adót vet ki.


Az emberek zúgolódnak. Egyáltalán nem tetszik nekik az ötlet, hogy adózniuk kell. Mégis miből, amikor nekik is kevés van? – panaszkodnak.


A polgármester ezek után bejelenti, hogy minden embernek joga van a vízhez és a nagy halakhoz, ezért államosítja az ivóvíz rendszert és a halászatot. Az állam elveszi tőled a csővezeték rendszered, Fred-től pedig a halászhajóját. Így most már a városlakók is megkönnyebbülnek. Felismerték, hogy ezentúl nem kell plusz egy munkaórát naponta becserélniük érted és Fred-ért. Az állam majd gondoskodik róluk. Az embereket így már nem is nagyon érdekli, hogy adót kell fizetniük, mert rájöttek, hogy az állam beavatkozásával olcsóbban használhatják a találmányaitokat, amit Freddel együtt hoztatok létre. Most már minden „fair”, mindenki egyenlővé vált.


A kicsi szigeted közössége épp most lépett a szocializmus útjára, ami nem más mint a kemény kommunizmus kicsit sminkelve.


És most kezdődik a vége…


Ebben a forgatókönyvben a nem inspirált szigetlakók, pusztán neheztelésből és irigységből, maguknak akarják a termelési potenciálokat, mert azt mondják: „Ez a nép joga!”. Ha ellenállsz bebörtönöznek, vagy nyilvánosan kivégeznek mint az állam ellenségét. A nép örül, mert most már ’ingyen’ használhatják az ivóvizet és a halászhajót. (Természetesen semmi sincs ingyen, viszont többet kapnak vissza a befizetett adójukért, mint akkor amikor csak veletek üzleteltek, szóval nem igazán izgatja őket a dolog.)


De nézzük mi történik ezután?


Kathy, akinek zseniális ötlete volt arra, hogyan alakítsa át a szél és a napenergiát elektromos energiává ezek után miért izgatná magát, hogy továbbfejlessze a találmányát? Fernando, aki kitalálta a kókusztörő szerkezetet, ő is hasonlóan gondolkodik mint Kathy. Miért vinné végig az ötletét a megvalósításig? Mindketten azt a –helyes- következtetést vonják le, hogy a plusz munka és az erőforrások, amiket felhasználnak az innováció érdekében úgysem térül meg, hiszen a kormány elveszi a találmányaikat, és a keletkezett többleteket elosztják a lazsálók, és ingyenélők között.

Ennek eredménye az lesz, hogy a fejlődési folyamat és az innováció megtorpan, majd teljesen leáll. A gyógymódokat sosem fogják felfedezni, nem lesznek újítások, sem új találmányok, így az élet megreked egy bizonyos szinten – a vegetálás felé billen el a közösség. Az élet így nem lesz más, mint primitív küzdelem a puszta önfenntartásért. Egy szó mint száz, a tömegek csak az ingyen dolgokat keresnék (hiszen hozzászoktak, hogy mindenhez ingyen jutnak hozzá), az újítók pedig szép sorban kihalnának – egy ilyen alapon működő rendszer pedig elkerülhetetlenül az összeomlás felé tart.


A világ szeme előtt bizonyosodott be, hogy a kommunizmus nem működik, sohasem működött. Számos országban dőlt már be ez az eszme. Az utolsó kommunista maradvány Kuba; egy olyan állam, amely a végletekig eladósodott. A szocializmus építésére tett kísérletek szintén csúfos kudarcot vallottak. Tovább megyek: amit mi szabad vállalkozásnak hívunk a nyugati világban az sem egyéb mint a szocializmus lecsepegtetett, kiszárított változata. A valós rendszer nem sokban különbözik attól a modelltől, amit a szigeten lévő kormánynál láttunk – hiába beszélünk elméletileg kapitalizmusról a fejlettebb országokban is.


Miért is mesélem ezt az egészet?


. . .

. .

.


(a történet befejező részét a következő bejegyzésben olvashatod)


- Randy Gage



- KM



9 megjegyzés:

  1. Kezd egyre izgalmasabbá válni, kíváncsian várom az utolsó részt Miklós! :-)

    VálaszTörlés
  2. Már megint a legjobb résznél hagytad abba :)

    VálaszTörlés
  3. Az utolsó rész a legdurvább... és egyben a legelgondolkodtatóbb... folytköv

    VálaszTörlés
  4. A történet elején még erősen mosolyogtam, aztán lassan lefagyott a mosoly és már csak a mi hétköznapi életünket láttam peregni magam előtt.
    Viszont megint felderült az arcom, hisz én elindultam jó pár hasonlóan gondolkodó emberrel , egy sokkal tudatosabb , teljesebb élet felé.
    A felelősségvállalás amit mindannyian fel kell, hogy vállaljunk.
    Én nekem ezért a kedvenc időtöltéseim egyike a hálózatépítés.
    Vajon tudjátok mért vagyok sikeres ebben a szakmában ?
    Azért mert élvezettel csinálom, nem a puszta pénz utáni hajsza sodort erre az útra.

    Szép napot mindenkinek

    Lexuslaci

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm! Ezt mindet az eredeti könyvből fordítod?

    VálaszTörlés
  6. @Lexuslaci: a 4. résznél már egyenesen azt fogod gondolni, hogy... na majd meglátod mit... a csattanó a 4. részben van...

    @Vass József: szívesen! Igen, az eredeti könyvből. Nehéz kiragadni részleteket, mert az egész könyv Randy látásmódjára épül, ahogy ő látja a világot. Tehát ezek a könyvek nem olyan önfejlesztő könyvek, amiket megszoktunk a magyar piacon, ahol le van írva hogyan fejleszd a jellemed, mik a lépések, stb, és ez szép rendszerbe van foglalva.

    Randy Gage könyvei inkább elbeszélő művek, ha lehet ilyet mondani.
    Rengeteg saját példát mesél az életéből, és nagyon közel hozza az élményeket.

    Ha jól tudsz angolul, vagy szeretnéd fejleszteni a tudásod, mindenképp rendeld meg tőle:
    www.randygage.com

    VálaszTörlés
  7. Erre mondják azt a közös lónak túrós a háta. Tulajdonképpen az emberek többsége Nem gondolkodik. Mert amit az átlag embereknél gondolkodásnak hívnak az nem az. Gondolkodik, de mégsem gondolkodik. Hiszen csak az az igazi gondolat ami előbbre visz. Minél előrébb halad az ötlet annál jobb a gondolat. De természetesen jobb várni a központi megoldásra.

    VálaszTörlés
  8. Hányinger ez a kapitalizmus-propaganda, jó érzésű embernek kifordul tőle a bele.

    VálaszTörlés