°°°

2010. augusztus 29., vasárnap

Kathy Summer a profi, aki profikat tréningez profi módon

Mindenkinek napsütéses vasárnapot kívánok.
Ma nem írtam volna bejegyzést, és a soron következő postban ráadásul Jim Rohn szerepelt volna, DE...



Jött valaki, aki spontán módon felforgatta az életemet és ezt nevezhetnénk szinkronicitásnak is.
Csütörtökön ugyanis kaptam egy nagyon kedves, személyes meghívást Kathy Summertől a szombati Új Élet Tréningjére. Régóta figyelemmel kísérem a munkáját, és mint embert mindig is nagyra értékeltem. Legelőször kb. 2 éve találkoztam vele egy tréningen (ő is résztvevő volt), ahol rögtön szimpatikussá vált.
Hihetetlen, mekkora kisugárzással rendelkezik, és ami még fontosabb, árad belőle a szeretet. Ezt néhány perc alatt meg lehet érezni.

Azóta tehát nem találkoztunk, most viszont jött ez a meghívás, amit hálásan elfogadtam, és olyannyira bíztam benne, hogy azonnal rácsörögtem Csombor Robi szponzoromra is, hogy jönnie kell, egyrészt, hogy megismerje Kathyt, másrészt, mert iszonyatosan jónak ígérkezik a tréning.
Robi gyorsan átszervezte a hétvégi családi programját, és igent mondott.
Az ő élményeit a tréninggel kapcsolatban majd a kommentek között olvashatod.

Nos... a magam részéről egyáltalán nem csalódtam. Talán még többet is kaptam mint amit vártam, pedig magasan volt a léc. A legjobban az tetszett, hogy nem elméleti tréning volt, hanem reggel 9:00 - 18:00-ig csak és kizárólag gyakorlatok sora várt minket.
Rengeteg dolog feljött a mélyből, a tudatalattiból, sok résztvevőnél estek le dolgok, abban viszont biztos vagyok, hogy mindenki aki ott volt, tanult olyan valamit, amit a mindennapi életben is fel tud használni.
Sőt, inkább úgy fogalmaznék, hogy ezek nem technikák voltak az életre, hanem egy nagyon intenzív és mély önismereti úton indított el minket.

Egy saját példát elmondok: Kathy arra kérte a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal néhány olyan tárgyat amihez ragaszkodnak. Én is vittem néhány dolgot.
Fontos tudnod, hogy az egyik ok, amiért részt vettem a tréningen az a múlt elengedése volt. Ezt meg akartam tanulni a gyakorlatban.

A tréning végén amikor elbúcsúzott mindenki mindenkitől, szállok be a kocsiba, és indulok hazafelé. Már majdnem otthon vagyok, amikor csörög a telefonom - Kathy Summer hív. Kíváncsian felvettem, vajon mit szeretne mondani, vagy kérdezni.
Azt mondja: "Néhány tárgy keresi gazdáját...".
Arcomra csaptam... "Te Jóééég!!!" - a fontosnak ítélt tárgyaim. Ha nem szól Kathy, úgy otthagytam volna őket Hotelben mint a huzat :))
Elég jól meg lehet tehát tanulni az elengedést is, akár 1 nap alatt is!



Minden résztvevő nagyon jó fej volt, és bár teljesen más területekről érkeztek, mindenki más-más okból jött el. Mégis a közös bennünk, az önismeret utáni vágy volt.

A tréningen több ismerős arc is felbukkant. Olyanok is, akiket eddig csak online ismertem, viszont így élőben még jobban megkedveltem őket.
Kreutz Zsolt volt az egyik számomra nagy meglepetés - szerintem többen ismeritek őt. Ha még nem, mindenképp valamilyen módon lépjetek vele kapcsolatba. Egyrészt profi az értékesítés és marketing területén, másrészt fantasztikus egyéniség!
http://www.kftmarketing.hu
http://www.profiertekesites.hu
http://www.willtord.hu

A másik pedig Tóth Mihály, a Netkreatív cég tulajdonosa és vezetője.
Továbbá hozzá kapcsolódnak a következő oldalak is:
http://www.ugyfelmagnes.hu
http://www.marketingrendorseg.hu

Tőle online marketinget tanulhatsz. Segítőkész, közvetlen és nem utolsó sorban jól érti a dolgát :)


Köszönöm Kathy Summernek ezt a szuper szombati napot.
Igazán emlékezetes marad!




- KM

2 megjegyzés:

  1. Sziasztok,

    Egy kedves meghívásnak tettem eleget,Miki barátom hívott meg.Tudni kell rólam,hogy 3 éve rengeteg személyiségfejlesztő könyvet olvasok és napi szinten foglalkozom személyiségfejlesztéssel.Úgy voltam vele,gyerünk, megerősítem az eddig tanultakat.Aztán ott BAMM,fejbe vágtak a szó jó értelmében.:-)))Miki azóta is viccelődik,hogy volt egy gyakorlat,amikor meg sem tudtam szólalni,ami rám nem jellemző:-)))Egy általam rossz tulajdonságnak vélt dolog,ahol kiderült,hogy én valójában egy türelmes ember vagyok,csak nem szeretem a türelmetlen embereket és én ezt kivetítettem magamra,azaz sajátomévá tettem.Tulajdonképpen tényleg türelmes ember vagyok,a feleségem is megerősített benne.:-))Ahogy Kathy ezt végigvezette a gyakorlatban csak hebegtem és habogtam.Szóval Miki ne viccelődj,bár IGAZAD VAN.:-)))Aztán volt olyan gyakorlat,ami után 15 percig nem tudtunk megszólalni,ez a megbocsátással volt kapcsolatos.Olyan volt mintha kiszipolyozták volna a gondolataimat,csak a nagy Nyugalmat éreztem.Igaz,szédültem is a gyakorlat alatt.Ez még nem semmi.Amikor az éjszaka elaludtam,rémálmaim voltak a gyerekeimmel kapcsolatban,de tudom hogy ez a aggodalmaskodásom miatt van,és az utolsó "szutykot" is kiakarta lökni az agyam.Egy biztos, életem meghatározó eseménye volt,ami még jobban kinyitotta számomra a kapukat a személyiség fejlesztés fontossága felé.
    Mindent megér a számotokra ha Ti is olyan sokra tartjátok magatokat,mint én Titeket.

    Köszi Kathy!!

    Csombor Róbert

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a kedves szavakat, Srácok!
    Örülök, hogy ott voltatok, és annak is, hogy volt értelme :))))))

    Fantasztikus nap volt, nagyon büszke vagyok Rátok!

    VálaszTörlés