°°°

2010. augusztus 5., csütörtök

Randy Gage szigete, azaz hogyan alakul ki a Jólét a semmiből (2/4)

Az előző bejegyzésben elkezdtük a történetet.
Most folytatjuk:



A szomszédod, Fred nagyon fellelkesül az ötleted láttán. Elhatározza, hogy a felszabadított 3 órából, amit a vízhordó szerkezeted adott neki, egy nagy üreges fából csónakot épít azzal a szándékkal, hogy be tudjon evezni a mélyebb vizekbe is, ahol nagyobb halakat foghat. Készít hozzá egy spéci hálót is és azzal indul bevetésre új csónakjával. Ahelyett tehát, hogy szigonnyal próbálná ledöfni a halakat a part menti sávban, a maga által készített csónakkal és hálóval tucatszámra fogja a nagyobb halakat a mélyebb vízben. Ezzel a lendülettel meg is nyitja ’Fred halkonyhája’ nevű falatozóját, ahol a legkülönbözőbb halakat szolgálja fel roston péntek esténként.


A halak nagyon finomak, az emberek imádják Fred falatozóját; egy trendi hely. A falatozó társasági hely lett, majdnem az egész falu ott eszik esténként. Fred egyre elfoglaltabb lesz, ezért felvesz egy hölgyet a hatos kunyhóból, hogy kisegítse őt a felszolgálásban. Ezen kívül a tizenegyes kunyhó férfitagját is felveszi bármixernek, hogy az ananász és mangó levét ügyesen összekeverje és csináljon némi bármixer show-t. Ez a kis többletmunka mindkét besegítőnek néhány plusz kókuszt jelent, amelyet –ha akarnak- elcserélhetnek bármilyen egyéb termékre, vagy szolgáltatásra.


Fred egyre jobb eredményeket produkál, a karrierje pedig egyenesen felfelé ível. Nyit egy másik falatozót is a sziget túlsó felén. Akárhogy is nézzük, ő a sziget első sikeres étteremláncának tulajdonosa, így motivációs tréningeket kezd tartani. Előadásaival sok embert inspirál. Témái pl.: Te is meg tudod csinálni! Hogyan lettem egyszerű szigetlakóból gazdag?, stb. A története milliókat inspirált (na jó, csak néhányat) szerte a világon (ok, csak a szigeten).


Mivel rengeteg szabadideje maradt, ezért egész nap karkötőket készít gyöngyökből. Te és Fred építetek együtt egy golfpályát, ahol eltölthetitek a délutánjaitokat és társaloghattok az élet nagy dolgairól. Ő elkezd kongán dobolni, amelyet kókuszból készít, te pedig tájképeket kezdesz festeni összepréselt gyümölcsök levéből. Ezzel megalapozzátok a művészetet is a szigeten.


A találmányaitoknak és az üzleteiteknek köszönhetően folyamatosan gazdagodtok és közben fejlesztitek a szigetet. Elképesztő lehetőségek nyílnak meg előttetek. Persze a többi család, akik a szabadidejükben csak pihennek és átlagéletet élnek egy kicsit másképp látják a dolgokat…



Történetesen teljesen megfeledkeztek arról a tényről, hogy ti voltatok azok, akik rengeteg időt spóroltak meg nekik a találmányaitokkal és a mai napig plusz értékekkel, élményekkel gazdagítjátok őket és teszitek könnyebbé az életüket (lásd: csővezeték, étterem, művészet, stb.) Ők azonban minderről elfeledkeztek. Csak azt látják, hogy élvezitek az életet a függőágyaitokban, gazdagodtok, míg ők bogyókat gyűjtögetnek - annak ellenére, hogy Nektek köszönhetően az életszínvonaluk összességében emelkedett. Ezt mind elfelejtik. Elkezdik tehát érezni az irigységet, a féltékenységet és neheztelnek rátok, mert szerintük ez az egész nem fair...


. . .

. .

.


(folytatjuk a következő bejegyzésben)


- Randy Gage


Addig is írd meg milyen gondolataid, érzéseid vannak az eddigi történettel kapcsolatban!



- KM



8 megjegyzés:

  1. ehhez ennyit tudok csak hozzátenni:
    "Máig nem értem, mi késztet embereket arra, hogy ha fáj nekik a más öröme, tulajdona, inkább megpróbálják szétzúzni azt, semhogy hasonlót teremtsenek maguknak."(Vavyan Fable)
    Nagyon köszönöm, hogy ennyi energiát fektetsz ebbe a blogba... :)

    VálaszTörlés
  2. Ez már csak azért is elgondolkodtató, hisz előttük zajlanak az események. Vagyis mindenki látja, és élvezi az ötletek megvalósulását. Igazság szerint mindezt a mindennapokban nehezebb meglátni. Vagy talán nem is lenne olyan nehéz?

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok.

    Mi látjuk, hiszen külső szemlélői vagyunk, egy nagyszerű kalaúzzal :)
    de az amit a történetben olvasunk a legtöbb ember előtt láthatatlan.
    hiszen sokan azt hiszik, az "MLM holmi piramisjáték..." Vagy "ja persze az amit a szomszédom is mondott, hogy beszervezték és ráment a ..."
    Mindenki azon a szűrőn keresztül látja a világot, ahogy tanulta / kifejlesztette magában.
    Rendszerint észre se veszik a lehetőséget, hiába tálalod fel neki akár ezüst tálcán is...

    Erről van is egy mondás:
    "Sok ember azért nem veszi észre a lehetőséget, mert amikor az kopogtat a bejárati ajtón, akkor ők a hátsókertben keresik a négylevelű lóheréket."

    Épp ezért is tegyetek meg mindent a szponzoráltjaitok sikeréért, Mert ők kivételesek. Meglátták azt amit rajtunk kívül sokan nem.

    VálaszTörlés
  4. Az emberek mar csak ilyenek, de ezen nem kell duhongeni. Csak azt latjak, amikor mar neked van, es utaljak, ha sikeres es boldog vagy. Azt senki sem veszi eszre, amikor te kemenyen dolgozol, ha megis, akkor viszont brutalisan biralnak erte. Sajnos ilyen a tarsadalmi kondicionalasunk, ilyen kulturaban novunk fel es elunk. A vilagot, es benne az embereket nem tudjuk megvaltoztatni, de a sajat kis mikrovilagunkat igen , es ez szamit. Ha valaszthatok, akkor inkabb en legyek Fred a nyugagyban, mint az, aki utalja es feltekeny ra. :)

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!
    Komolyan felmerült bennem a kérdés, hogy hol van az a halsütő, mert felénk, csak igénytelen halsütők vannak?:)

    Tréfát félretéve, nagy élvezettel olvasgatom a blogot, bár csak a szponzorom csinálná, mert rengeteget tanulhatok belőle és a munkatársaimnak is meg tudnám mutatni a csapat számára készülő blogot.

    Viszont, ha jobban belegondolok akkor minden kívánságom teljesült.

    Köszönjük Miklós

    Üdv lexuslaci

    VálaszTörlés
  6. Sajnos az irigység egy emberi tulajdonság, és míg ember lesz a Földön, addig lesznek irigyek is. De minket, sikeres embereket ez nem érdekel, tovább tudunk lépni, mert csak előre nézünk, a céljainkat akarjuk elérni, én csak azt látom a szemem előtt. Az irigyek meg megragadnak ott, ahol eddig is voltak.

    VálaszTörlés
  7. Teljesen igaz. Az ember hajlamos elfeledkezni arról Ő mit profitál az adott dologból. Csak avval törődik, aki nálánál esetleg nagyobb haszonra tesz szert. De azért ne feledkezzünk meg arról, hogy van tisztességtelen haszon is. Az az ami sok más ember egészségét, életét veszélyezteti.

    VálaszTörlés
  8. Ha meglátom valakin az irigységet, akkor egyből tudom, hogy az illető önző és cselekvésképtelen.
    Azaz valószínűsíthető, hogy eluralkodott rajta a félelem.

    VálaszTörlés