°°°

2011. január 1., szombat

2011 - Az első blogbejegyzés - Kivé szeretnél válni?


2011.01.01 - Nagyon Boldog Új Évet kívánok :)

Itt és most szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem azt az anyagi hozzájárulást a blog működéséhez, amit elég sokan megtettetek már a PayPal-on keresztül. Továbbra is szívesen fogadjuk a "Keringtetést":)

Remélem jól teltek az Ünnepek, sokat pihentetek, szórakoztatok.
Ugye hagytatok egy kis időt az elmélkedésre is?

Itt vagyunk ugyanis 2011 első napján. Az emberek többsége fogadkozik, és világmegváltó terveket dédelget. Aztán eltelik néhány hét és az új szokásoknak, fogadalmak betartásának se híre se hamva.
Sokszor beleestem ebbe a hibába én is. Világ életemben gyenge volt az önfegyelmem és a kitartásommal is gondok voltak. Aztán hoztam egy döntést. Megfogadtam, hogy minden nap fejlődni fogok. És bár az út rögösebb mint gondoltam, mégis kitartok - bármi történjen is.

Legelőször azt gondoltam akkor leszek boldog, ha birtokolni fogok egy csomó olyan dolgot amit korábban nem. Tévedtem.
Nem csak spirituális szerzők, de neves üzletemberek (pl. Robert Kiyosaki) is sokat beszélnek a Lenni - Tenni - Birtokolni hármasról. Erről már blogbejegyzést is olvashattál itt.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha birtoklunk valamit (amit eddig nem birtokoltunk), akkor olyan dolgokat is megtehetünk amiket eddig nem, és ezzel mi magunk is megváltozunk, más emberré válunk, boldogabbak leszünk. Ez általában visszafelé sül el, mert nem lesz igazi tartalma az életünknek.
A folyamat pont fordítva zajlik.
Először el kell döntenünk milyen emberré akarunk válni, az énképünket átalakítani, ezért képesek leszünk megtenni dolgokat amiket sokan nem tesznek, vagy nem akarnak megtenni. És a folyamat melléktermékeként megjelennek a tárgyi dolgok is az életünkben.

Az összes nagy MLM-es vezető egyetértett abban, hogy valójában az álmaik miatt kezdték el az üzletet, de előbb-utóbb mindegyikük rádöbbent, hogy ehhez más emberré kell válniuk.

Randy Gage egyszer azt mondta: "Azért kezdtem el az MLM üzletet, mert le voltam égve, beteg voltam, a kapcsolataim romokban hevertek. Arról álmodtam, hogy a network marketing által rengeteg pénzt keresek és luxuskörülmények között élhetek. Ez viszont egyáltalán nem ment ilyen könnyen. Makacs voltam. Semmi más nem érdekelt az elején csak az, hogy pénzt keressek. Ha már az elején tudtam volna mennyit kell majd dolgoznom önmagamon, ahhoz, hogy a mostani énemet állítsam elő, soha nem kezdtem volna el az üzletet, ez biztos. Nem akartam én fejlődni, nem érdekelt az önfejlesztés, azt se tudtam mit jelent. Nem olvastam könyveket, nem jártam szemináriumokra, nem hallgattam hanganyagokat; egyáltalán nem foglalkoztam önmagammal. Nem érdekelt milyen ember leszek. Egyetlen cél lebegett a szemem előtt csupán: pénzt akartam! Nagyon Sok pénzt! Évek múlva jöttem csak rá, hogy önfejlesztés nélkül soha nem érhetem el az álmaimat. Amikor következetesen és állhatatosan elkezdtem önmagamon dolgozni, akkor kezdtek jönni az eredmények."

Ha más eredményeket akarunk elérni életünk bármely területén, akkor ahhoz más emberré kell válnunk. Fejlődnünk kell. Ez a fejlettebb énünk pedig képes lesz olyan dolgokra amikre korábbi énünk nem.

Te milyen emberré akarsz válni? Megvan a kép a fejedben? Megvan az érzés? Milyen énkép mellett kötelezted el magad?

Ha megszületett Benned a döntés az csak az első lépés. Utána minden nap dolgozni kell, hogy ébren tartsd magadban a lángot, hogy a kedvező énképed felé mozdulj el. Ez a folyamat sokszor kellemetlen, sőt fájdalmas. Az út göröngyös, de szerintem megéri, hogy saját magad felturbózott változatát állítsd elő szép folyamatosan.

John Milton Fogg-tól már láthattál videót, most egy újabbal lep meg.

Arról beszél miért fontos a coaching az MLM-ben.
Meglátod... és azt is megtudod miért pont ezt a videót választottam ehhez a bejegyzéshez.


(A magyar felirat méretét a +/- billentyűvel tudod növelni/csökkenteni.
Ha a felirat nem jelenne meg rögtön -> vidd az egeret a videoablak jobb alsó sarkában lévő felfelé mutató háromszögre és klikkelj a "cc"-re! Ha nem látsz "cc"-t, akkor a "="-re!)


Gondold át és írj egy esszét magadnak arról kivé, milyen emberré akarsz válni!
Tartsd szem előtt ezt a képet és minden nap tegyél valami olyat ami közelebb visz az új énképedhez!



- KM

4 megjegyzés:

  1. Van olyan nap mikor nem tudunk cselekedni érte?(ez persze céltól függ)

    VálaszTörlés
  2. Miklós, szándékosan nem írtál magyar feliratot hozzá? Az egyik barátom jelezte, hogy még nem megy ennyire neki az angol, mit tegyen?
    Lesz magyar felirat, vagy sem? Azért jó lenne, mert nem mindenki beszél úgy mint Randy Gage, vele sosem volt olyan problémám, hogy ne tudtam volna kivenni, hogy mit is akart mondani, de azért ez nem minden előadóról mondható el.
    üdv
    Sándor

    VálaszTörlés
  3. Szia Sándor!


    A magyar felirat a szokásos módon jelenik meg, idézem: "(A magyar felirat méretét a +/- billentyűvel tudod növelni/csökkenteni.
    Ha a felirat nem jelenne meg rögtön -> vidd az egeret a videoablak jobb alsó sarkában lévő felfelé mutató háromszögre és klikkelj a "cc"-re! Ha nem látsz "cc"-t, akkor a "="-re!)"

    M.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Miklós én PayPal-on keresztül nem tudok utalni. Egyéb módon szívesen teszem. Kérek rá lehetőséget. Még nincs sok amit keringtetni tudok, viszont azt szeretném.

    VálaszTörlés