°°°

2010. szeptember 12., vasárnap

MLM, az üzleti magazin - nem csak hálózatépítőknek

Szia!


Elképesztő milyen sok egybeesés történik mostanában.
Ahogy látom többen is elkötelezték magukat amellett, hogy az MLM-et tényleg profi szinten kell űzni ha hosszútávú eredményeket akarunk elérni.
Óriási érzés, hogy egyre több hálózatépítő ébred fel, és kezdi el a network marketinget mint szakmát promotálni azzal, hogy jó példát mutat.

A múlt héten egy nagyon kedves hálózatépítő kollégámtól kaptam a hírt, hogy egy profi MLM magazin jelenik meg szeptember 10-én.
Azon nyomban utána jártam és az előzetes információk alapján nagyonis felkeltette az érdeklődésemet.


Egyrészt a magazin küldetése és elhivatottsága fogott meg, másrészt feltűnt, hogy -bár nem tudom hogyan- kedvenc mentorunk, és üzleti felsővezetőnk Randy Gage is szerepel az újságban egy igen terjedelmes, 6 oldalas cikkben. Ez azért is volt különös, mert Randyt még nem nagyon ismerik Magyarországon, egyelőre csak általunk, és a blog által, úgyhogy érdekelt a cikk.

Nos, másnap, azaz pénteken rohantam a kijelölt helyre és meg is vettem a magazint.

A lényeg most jön fiúk-lányok:
Meglepődve tapasztaltam, hogy ezt a magazint tényleg zseniálisan összerakták. Megjelenése profi és elegáns. Óriási szükségünk van a pozitív médiára és a szakmai támogatásra.
A tartalmat remekül összeválogatták, ezen kívül formailag is levett a lábamról.

A csapattal arról is beszélgettünk, hogy ezt az újságot simán lehetne utánkövető, esetleg felvilágosító anyagként használni. Mi meg is fogjuk tenni.
Volt olyan csapattagunk, aki azonnal 10 példányt rendelt a magazinból.

Szeretném kiemelni a kiadvány küldetését!


KÜLDETÉSÜNK
  • összefogni

  • oktatni

  • tájékoztatni

  • szórakoztatni

  • irányt mutatni

  • kifogást kezelni

  • kedvet csinálni

  • segítséget nyújtani

  • motiválni

  • függetlennek maradni

  • a hálózatépítő szakmát magas szintre emelni

    ... ez a CÉLUNK!

Az első szám tartalmából:

· Az MLM igaz története- Mi a valós történelmi háttere annak, hogy sokan összekeverik a hálózatépítést a piramisjátékkal?

· Miért pont az MLM?
-interjú dr. Kósa L. Adolffal
.

Egy sikeres ügyvéd és sztárriporter miért pont az MLM-et választja?

· Sorsdöntő 2010
Mi működik 2010-ben? Semmi sem ugyanaz, mint 3- 4 évvel ezelőtt!

· Randy Gage-
Elhoztuk Amerika fenegyerekét, a világklasszis hálózatépítőt, aki őszinte és senkit sem kímél!

· Interjú Dale Calverttel
Az USA-ból érkezett MLM guru nagypapával beszélgettünk.

· 7s
A mindent eldöntő első benyomásról, avagy miért nincs több esélyünk.

· Gazdálkodj okosan!
Fejlesszük a pénzügyi intelligenciánkat!

· Kincset érő tudás!
Miért is fontos önmagunk fejlesztése?

…és még sok más izgalmas téma vár Rád az MLM üzleti magazinban!




Fittler Diána és Hertelendy Klára laptulajdonosok előtt pedig le a kalappal!
Szép munka volt lányok!

Izgatottan várjuk a folytatást :)


Neked már van belőle?
Az alábbi helyeken rendelheted meg a magazint:

Szeptember 10-től kapható a BE-VA Chip Kft-nél , valamint a Lapker Zrt. Inmedio, Relay és Interspar üzleteiben és a hálózatépítő cégek központjaiban!

A könyvekkel együtt itt megrendelheted: www.mlm-center.hu




- KM

13 megjegyzés:

  1. NEM független a hálozatépitő hozta létre a mlm magazint ?

    VálaszTörlés
  2. t az ideje hogy mindenki egy kicsit magához térjen ,magunkra vagyunk utalva és ezért jó hálozati marketinggel foglalkozni ,itt legalább az emberi kapcsolataink is őszinte mert minden a zsebünkre megy .A gazdasági kapcsolataink kíváloan alakulhatnak ezt természetesen mi tovább tudjuk adni és megtanit...tovább »

    VálaszTörlés
  3. t az ideje hogy mindenki egy kicsit magához térjen ,magunkra vagyunk utalva és ezért jó hálozati marketinggel foglalkozni ,itt legalább az emberi kapcsolataink is őszinte mert minden a zsebünkre megy .A gazdasági kapcsolataink kíváloan alakulhatnak ezt természetesen mi tovább tudjuk adni és megtanit...tovább »

    VálaszTörlés
  4. Órlyásit lépet előre az elmúlt időszakban a mlm szakma ,ahogy látom külön minden mlm cégtől független magazin is erősiti a szakmai bizalmat és a profizmust .Itt tartunk ma most mondja valaki aki nem nézett bele a szakmába hogy ez nem müködik és lejárt ,a 21sz legnagyobb vállalkozási forradalmában va...tovább »

    VálaszTörlés
  5. Most kezd igazán érdekessé válni a szakma föleg ha előfizetéses is lesz mert legalább minden a helyére kerül , van rálátásom hogy tudom sokan várták ezt már velem együtt .

    VálaszTörlés
  6. Szeritem is jó döntés volt egy MLM magazint létre honi nem csak a szakma véget hanem hogy nyit a szakma a külvilág felé .Ma már számolni kell az MLM mint gazdasági tényezővel ezre vagy tizezreknek ad lehetöséget a saját vállalkozásuk beinditására igy legalább a kezökbetudják venni a saját életük irányitását . Itt minden megvan az oktatás segéd anyagok szakemberek akadémiák és maga a MLM Magazin is .

    VálaszTörlés
  7. Minden az alapoknál kezdődik nagyon fontos hogy olyan ember magyarázza el az MLM vállalkozás müködését aki gyakorlatban felépítette a sajáthálozatát és használja az MLM vállalat akadémián kiadott segédanyagokat .Mint tudjuk hogy ezt is ugyan úgy meg kell tanulni elméletben és gyakorlatban is ,ezért szolgál jól az MLM Magazin ami szeptembertől megjelent mint független gazdasági és hálozati lap fontoshogy mi is láthatová váljunk .

    VálaszTörlés
  8. MLM vállalkozást mindenkinek lehet ajállani úton útfélen csak testre kell szabni ,Mindenkinek van olyan célja amit eddig nem tudott elérni valami oknál fogva viszont ez az MLM mint gazdasági rendszer segíthet ez fogja felváltani a pénztelenség megszünését mert evvel a rendszerrel mindenki a saját lábára tud állni .

    VálaszTörlés
  9. Kétfajta rendszer fogja átvenni a gazdasági átalakuláshoz az eszköztárt az egyik a Network Marketing ami megtanítja az emberket vállalkozni természetesen csak azokra vonatkozik akiknek nem volt minta egyátalán így megtudja tanulni a CASHFLOW négyszög müködését . Azon belöl mind a négy negyed végíg járásával megtanul vállalkozni és tőkét tud felhalmozni igy kitudja kerölni a bankokat egyben a kölcsöntől is távol tud maradni .A másik rendszer a franchise ahol a műkődési jogokat könnyedén kitudja váltani az első rendszer tők felhalmozásával .

    VálaszTörlés
  10. Az a véleményem hogy vége az ipari korszaknak úgy tünnek el a munkahelyek mint a Titanic 1912 -ben de sajnos nagyon nehéz kessen akarnak az emberek fel ébredni .El jutunk remélem odájig hogy mindenki rájön arra hogy van választás ez pedig a Network Marketing .

    VálaszTörlés
  11. Talán soha nem volt annyira markáns lehetőség a network marketing szakma előtt, mint napjainkban. A világ a válság kapcsán bebizonyította, hogy az ipari kor találmánya, a biztos munkahely, az a bizonyos “negyvenéves terv”, mint életvezetési alternatíva nem jelent többé megoldást az emberek számára.

    VálaszTörlés
  12. bedő jános írta...

    MLM alapjai 1. cég ki választása 2.termékei 3.marketingterv Nézzük meg gyakorlatba 1. használjuk terméket hogy legyen tapasztalat és így leszünk hitelesek 2.alaposan tanuljuk meg a marketing tervet mert erre tervezzük rá a céljainkat 3.tűzzük ki céljainkat ami eddig kimaradt vagy nem volt eszköz , a kezünk be mert még munkánk sem volt, vagy a közelébe se kerültünk 4. névlista állítás ami különböző szakmai területeken tevékenykedő emberekből áll , így könnyű a lista meg kell nézni a környezetünkbe ki milyen területen mozog 5.MLM MT rátervezem számok tükrében hogy mi a napi heti havi évi munka terv menete hát ez lenne össze foglalva . Ezt csak felkészült és gyakorlatban tevékenykedő segítővel szabad végezni így lesz eredményes .

    VálaszTörlés
  13. Elenyésző az MLM -vállalkozás elindításához a költség evvel szemben brutális egy hagyományos vállalkozást elindítani és semmire nincs garancia itt a cég a vezetőink mindenre bevezetnek mert érdekük mert nem tanítanak meg ők sem keresnek egy petákot sem . A hagyományos vállalkozásnál nincs ez mert mindenki versenyez mindenkivel itt nem mindenki segít mindenkin ez a nem mindegy a jövő az MLM mert olcsó a költsége és mindenki hozzá férhet meg tudja tanulni és meg tudja tanítani minden ma már rendelkezésre áll .

    VálaszTörlés