°°°

2011. március 14., hétfő

Miért válnak nagyobb eséllyel milliomosokká a bevándorlók?


Kezdjük az elején!

Jól nézd meg a fenti térképet! Bizony bizony, az emberek pontosan így látták a Földet 1507-ben, nem sokkal Amerika felfedezése után.
A mai térképek egy kicsit eltérően ábrázolják a kontinenseket, pedig nem a kontinensek elhelyezkedése, és területe változott meg; hanem az emberek látásmódja. Egyre precízebb műszerekkel dolgoztak, fejlődött a térképrajzolás metodikája, és természetesen felfedeztek új földterületeket is, stb.

Nemrég volt egy családi beszélgetésünk, és arra próbáltunk választ találni, hogy miért fejlődött ilyen hihetetlen gyorsasággal Amerika? Hiszen gondoljunk csak bele, 1492-ben fedezték fel, előtte őslakosok lakták. Cirka néhány száz év leforgása alatt az USA vezető hatalommá vált a világban.
Vajon miért?

Végül arra jutottunk, hogy mindez azért alakulhatott így, mert az első telepesek, akik bevándoroltak Amerikába óriási álmokkal, hittel és kitartással érkeztek. A kockázatvállalási képességeikről nem is beszélve! Hónapokig kellett hánykolódniuk az óceánon, hajózniuk az ismeretlenbe, majd kikötés után megteremteni a saját életterüket. És nem volt visszaút. Meg kellett teremteniük a semmiből a saját gazdaságukat, a társadalmat, kialakítani az ipart, kereskedelmet. Ha ez nem sikerült volna nekik, az az életükbe került volna. Olvasd el újra Randy Gage 4 részes anyagát, a téma hasonló.

Fokozva a feszültséget, amikor már kezdtek megerősödni akkor kirobbant a függetlenségi háború is. Szóval, a korai amerikaiakra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy alkalmazotti fejjel gondolkodtak és biztosra játszottak volna. Ők voltak az igazi nagyvállalkozók. Számtalan veszély leselkedett rájuk, rengeteg megpróbáltatással, akadállyal birkóztak meg, nagyon magas kockázatot vállaltak - sokuknak az életébe is került, viszont kiharcolták azt amit akartak. Megvolt a sziklaszilárd céljuk és tűzön-vízen keresztül, de elérték. Egy virágzó nemzetet hoztak létre, és azt gondolom tanulhatunk tőlük. Vállalkozói mentalitást és összetartást mindenképpen.

Ennyi volt a bevezető. A következő videó ehhez a témához kapcsolódik. Nido Qubein 16 évesen vándorolt Amerikába, azóta sikeres vállalkozó, író, motivációs tréner vált belőle. A nevéhez fűződik a High Point University megalapítása is, ahol a diákokat vállalkozókká képzik, nem pedig alkalmazottakká. Nido ezen kívül egy nemzetközi tanácsadó cég elnöke is egyben, amely kiterjedt ügyfélkörrel büszkélkedhet.

Következzenek Nido Qubein gondolatai arról, hogy miért válhatnak a bevándorlók nagyobb eséllyel milliomosokká.



(A magyar felirat méretét a +/- billentyűvel tudod növelni/csökkenteni.

Ha a felirat nem jelenne meg rögtön -> vidd az egeret a videoablak jobb alsó sarkában lévő felfelé mutató háromszögre és klikkelj a "cc"-re! Ha nem látsz "cc"-t, akkor a "="-re!)




Ajánlom még figyelmedbe Ellie Drake-t is!




- KM

2 megjegyzés:

  1. A bevándorlók mélyebbről (alacsonyabb életszínvonalra gondolok) indulnak el és nagyobb a bizonyítási vágyuk.
    Így nagyobbak az álmaik is amikért harcolnak és dolgoznak nap mint nap.

    VálaszTörlés
  2. Azért sokakban bizonyos kettősség alakul ki, mert bizony az ár azért nem csekély. Gondoljunk csak az őslakosok szisztematikus irtására, és a rabszolgaságra. Innen is nézhetjük a dolgokat. Hosszú évekig ingyen munkával, nem olyan nehéz egy gazdaságot felépíteni. Én számomra inkább a Japánok, Koreaiak akik példák. Igaz, hogy Amerika a legnagyobb lehetőségek hazája. A legnagyobb lehetetlenségeké is. A gazdagság is vegyes, és ezért nem a pénz a hibás. A gazdag fél, hogy elveszíti, ezért nem mindig tisztességes, sőt sokszor sok mindent elkövet amit nem kéne. A szegény fél, hogy sose lesz pénze, pedig van elég. Valójában van pénz, elég is, ezeket a gátakat kell feloldani.

    VálaszTörlés