°°°

2009. december 7., hétfő

Menekülj a középszerűségből!

2009. December 7. Hétfő.

Egy újabb hétfő, végre! Új hét, új lehetőségek, újabb kihívások.
Nagyon sok ember utálja a hétfőket, mert a napok egymásutánisága egyhangúnak tűnik a számukra. Nincsenek valódi céljaik. És itt most olyan célokról beszélek, ami nekik fontos.
Sokan a töredékét sem használják ki azoknak a képességeknek, amelyek bennük rejlenek. Óriások lehetnének, mégsem válnak azzá. A mag, a lehetőség megvan bennük, csak egyszerűen nem hagyják növekedni.
Miért?

Úgy gondolom azért, mert rutinból cselekszenek, gondolkodnak, és biztonságra törekednek.
Ellie Drake (aki szó szerint egy poggyásszal vágott neki az USA-nak és mára multimilliomossá vált) mondta egyszer egy előadásában, hogy a kicsi sas fél a repüléstől és az anyukája buzdítja, hogy repülj, menni fog. De a kis sas fél, mert a magasra emelkedés lehetőségével, mindig együtt jár az eséstől való félelem.
Kis sasként választhatunk, hogy felemelkedünk, vagy sosem próbálkozunk meg vele. Ezzel viszont a repülés élményétől fosztjuk meg magukat.

Feltűnt, hogy milyen sok ember meg sem próbál repülni?

Esetleg megpróbálták amikor gyerekek voltak, vagy tinik és kudarcokat éltek át.
Az ismerőseik kinevették őket, gúnyolódtak rajtuk
Miért? Mert ezzel elhárították maguktól, hogy ők is áldozatok, és nem kell felelősséget vállalni az életükért.
Szóval sok ember egyszerűen feladja a próbálkozást és egész életüket csendes kétségbeesésük közepette élik le - és ez elszomorító.
Átlagosak, középszerűek lettek.

Szerintem a kudarc nem a nagyszerűség ellentéte. Az része a nagyszerűvé válás folyamatának. A nagyszerűség ellentéte a középszerűség, amikor valaki az esélyt sem adja meg magának, hogy kihasználja azt ami benne van.

Van fogalmad róla milyen értékek vannak Benned?
Tudod mire lennél képes?
Gondolkodtál már azon, hogy mennyi jót és értéket adhatnál a világnak?

Ehhez azonban el kell indulnod... fel , a magasba és otthagyni a biztonságot, ahogy a sas teszi!

El kell engedned az áldozati mentalitást, hogy győztessé válhass! A kettő együtt nem megy.
Teljesen mindegy mivel foglalkozol, ha többet akarsz kihozni magadból, magasabbra kell törnöd.

Hiszem, hogy különleges vagy. Igen... Te aki ezekez a sorokat olvasod :)
Nem hiszem, hogy véletlenül keveredtél az oldalra. Tudom, hogy a vonzás törvénye munkálkodik az érdekedben.
Ha már annyit elértem, hogy elgondolkozz, hogyan lehetnél kiteljesedettebb, már örülök.


U.I.: angolul tudóknak ajánlom figyelmébe Ellie Drake videóját - ahol a sasokról beszél, többek között... - már csak ezért IS érdemes szövegértés szinten konyítani az angolhoz. Meglátod beérik a gyümölcs. "Tanulj, gyakorolj, taníts..." - Jim Rohn






Szóval? Mit gondolsz a sasokról? :)


-KM

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése