°°°

2011. június 2., csütörtök

Miért változott/változik meg a blog ?


Amióta felkerült az a bizonyos bejegyzés, többen is írtatok nekem személyesen (email, facebook, privát) mert úgy látjátok, hogy azóta megváltozott/változik a blog. És szerettétek volna tudni, mi ennek az oka. Nos, az előző bejegyzésben is szó volt már a ragaszkodásról. Nem biztos, hogy ma is úgy gondolkodunk, úgy érzünk mint egy éve, vagy akár egy hete. A jövőt senki nem jósolhatja meg, mert minden mozgásban van.

A blog anno azzal a céllal indult, hogy legyen egy szuper jelöltkutató oldalam, és azt terveztem, hogy csupa MLM-es oktatóanyagot fogok feltenni nagy vezetőktől. Ez meg is történt, viszont ahogy haladtunk előre egyre inkább kiteljesedett és bővült rajtam keresztül ez az egész. Én csak csatorna voltam, a többi magától jött. A saját blogból csapatblog lett, olyannyira, hogy más hálózati marketing cégek is vígan használni kezdték. Szájról szájra terjedt a hír, és ezért nekem semmit nem kellett tennem, csupán követnem az inspirációt, a lelkesedést, a jó érzéseket.

Többen mondták már nekem, hogy biztos óriási munka ezt a blogot fenntartani, frissíteni. Új témák, videók, stb stb. Biztos rengeteg munka - mondják.
Ilyenkor mindig mosolygok, mert a blogírást egyáltalán nem érzem munkának, és kötelességnek sem. Szívesen csinálom amíg inspirált vagyok. És most az vagyok. Nem tudom meddig, de nem is nagyon érdekel. Addig folytatom ameddig jól esik.

De térjünk vissza a változáshoz, mert picit elkanyarodtunk - viszont ez a bevezető szükséges volt. Szóval... észrevehettétek, hogy egyre több spirituális, önismereti témájú bejegyzést teszek fel, és valahogy lecsökkent az MLM 'technikai' postok száma. Valóban így van. A technika az technika, viszont az egész világot az érzések/érzelmek hajtják. Kell a technika, igen... viszont ha nincs mögötte AZ EMBER, akkor gépiessé, mechanikussá válik a hálózatépítés és maga az élet is.

Szerintem a hálózatépítés maga az Élet; az Életről szól. Itt ugyanúgy kapcsolatokat építünk, és ápolunk mint az Élet bármely területén. A jó kapcsolat alapjául pedig mi, emberek szolgálunk. Nem a technika, nem a cég, nem a termék, meg a jutalékterv; hanem mi, emberek. Önismeret nélkül minden üressé, erőtlenné, erőltetetté és értelmetlenné válik. Egyetlen eszköz, egyetlen cég sem képes arra, hogy szabaddá tegyen; ha mi fejben és érzelmeinkben nem szabadultunk fel. Na ezért ez a nagy hűhó... :)

Igen, folyamatos változást fogsz tapasztalni a blogon - egyelőre csak az érzés van meg bennem, a formát még nem kaptam meg. Nem tudom előre milyen lesz 1-2-3-4 hét/hónap, esetleg év múlva ez a blog. A címén (Network Marketing Pro blog) nem változtatok, mert már így is más megközelítésben tálalja az MLM-et, és meglepetten tapasztaltam, hogy nem csak hálózatépítők körében terjed. Ugyanakkor azt is tudom, hogy nem lehet mindenkit szolgálni. Nem mindenkinek fog tetszeni az amit csinálunk. Voltak olyan olvasóink, akik leiratkoztak a hírlevélről. Emiatt sem aggódom, nincs ezzel probléma. Változnak az idők, változnak az emberek; nem mindenkinek lehet megfelelni és nem is kell - ha megkíséreljük millió darabra szakadunk. Amit tehetek, hogy megköszönöm nekik, hogy eddig részesei voltak a blognak. Ugyanakkor az is tény, hogy a változás hatására sok új hírlevél feliratkozónk is lett. Mindenki, és minden változik. Ez így van rendjén. Köszönöm azoknak akik eddig olvasták a blogot és köszönöm azoknak is, akik csak ezek után fognak bekapcsolódni.

Élvezd azt ami van, örülj az Életnek :)

Ennek örömére pedig egy új Abraham-Hicks videót mutatok meg Nektek. Nem is akármilyet ;)




(A magyar felirat méretét a +/- billentyűvel tudod növelni/csökkenteni.
Ha a felirat nem jelenne meg rögtön -> vidd az egeret a videoablak jobb alsó sarkában lévő felfelé mutató háromszögre és klikkelj a "cc"-re! Ha nem látsz "cc"-t, akkor a "="-re!)


A videóban sokat emlegetett Örvényről részletesebben beszélnek Hicksék itt.



"Az élet célja az öröm,
melynek alapja a szabadság,
az eredménye a fejlődés."
- Abraham-Hicks





Legyetek végtelenül rosszak ;)


- KM

1 megjegyzés:

  1. Hát igen, ezzel kapcsolatban megint csak Gangaji-t tudom (fel)idézni, és az ő szavait (Maharisi és Papaji nyomán) a Csend-ről. Nem csak a rezgés világát lehet így felfedezni (az az energiáról szól), de akár tovább is lehet "menni", azon is túl, a valódi forrásig. Ami már szavakkal kifejezhetetlen. Mégis az egyetlen Valóság. Minden más illúzió. De ez jól van így, semmi baj nincs az illúziókkal sem...

    VálaszTörlés